Dr. HANNA HÖLLING

Előadó, Művészettörténet és Anyagismeret

University College London, Művészettörténeti Tanszék (GB)

Életrajz

Hanna Hölling a University College London Művészettörténet tanszékének művészettörténet és anyagi ismeretek előadója. Ezt megelőzően Andrew W. Mellon vendégelőadó volt a New York-i Bart Graduate Centerben. Hölling elnyert ösztöndíjai közé tartozik, a Getty Residential Grant (2016-17), egy látogatói ösztöndíj a berlini Max Plack Tudománytörténeti Intézetben (2015), és egy négyéves ösztöndíj az Amszterdami Egyetemen, amelyet a Hollandiai Szervezetek a Tudományos Kutatásért program biztosított (2009-13). Hölling a karlsruhei ZKM Művészeti és Média Központ főrestaurátora volt. A Revisions-Zen for Films szerzője (Bard Graduate Center New York/ The University of Chicago Press, 2015), amit egy névadó kiállítás kísért a Bard Graduate Center Galériájában, New Yorkban (2015. szeptember 17-2016. február 21). A legutóbb megjelent Paik’s Virtual Archive: On Time, Change and Materiality in Media Art (Paik virtuális archívuma: idő, változás, és anyagiság a médiaművészetben) írója, ami a University of California Press révén jelent meg 2017. februárjában.

 

Absztrakt

Gravitációval szemben: A virtuális és valódi archívum Nam June Paik művészetében

“A jövőben csak az a műalkotás fog fennmaradni, amelyiknek egyáltalán nincs gravitációja” állította Nam June Paik, a koreai-amerikai művész az 1980-as években. Azon spekulált, hogy a jövő művészete, elfüggetlenedve anyagának gravitációs erejétől, a fizikai fenntarthatóság aspektusától mentes lesz.

Előadásom a film, video, és kompjúter kód alapú művekről szól, amelyek a fizikai hordozóik és vizuális tartalmuk törékenységével konfrontálnak minket. A folytonos újraértelmezés, újraírás, és beavatkozás folyamatában ezek a művek úgy mozognak formátumok és felületek között, mintha fizikai hordozójuk gravitációja nem lenne rájuk befolyással. A bemutatás és visszajátszás technológiáinak hibrid keveredése eltér a hagyományos médiától, úgy, mint a festményektől vagy szobroktól abban, hogy nem alkalmazkodik a konvencionális gyűjteményi, archiválási és muzeológiai folyamatokhoz. Változékonyságukból fakadóan megkérdőjelezik az eddig megalapozott vélekedéseket arról, hogy mi, vagy mi lehet egy műtárgy, mi az, amit kiállítanak és megőriznek, és mi az, ami a kulturális emlékezet részévé válik.

A gondolatmenet szemléltetéséhez az előadás ismétlődésen alapuló multimédia műveket hoz fel példának a legutóbbi könyvemből (Paik’s Virtual Archive: Time, Change, and Materiality in Media Art— Paik virtuális archívuma: idő, változás, és anyagiság a médiaművészetben (University of California Press, 2017) és bepillantást enged hasonló tudományos kutatásokba a korai digitalis művészetről, amelyben, nem meglepő módon, Paik úttörőnek számított.