Dr. phil. ina Annette Hünnekens

Művész, kurátor, médiaművészet és digitális kultúra szakértő

mediARTconsulting, München (DE)

Életrajz

Kurátorként, művészettörténészként, oktatóként, előadóként, és a művészettudomány szerzőjeként tevékenykedik a médiaművészet területén. Ezen felül grafikus dizájner, kultúraszervező, kommunikációs szakértő.

Humán tanulmányai kitértek a nyelvek, az interkulturális irodalomtudományok, a művészettörténet, a modern történelem, az oktatástudomány és a fenomenológia területeire a Fridericiana Karlsruhe Technikai Egyetemen (ma: KIT Karlsruhei Technológiai Intézet). Több évig a Fotó Stúdió (Photo Studio) munkatársa. Videó és számítógépes animáció témában előadásokon vett részt a Karlsruhei Művészeti és Média Központban (ZKM); elektronikus zenei tanfolyamon a Karlsruhei Zeneművészeti Egyetemen; médiaelméleti, filozófiai, esztétika és média művészeti órákon vett részt a Design Egyetemen (HfG), Karlsruheban.

A korábbi években a ZKM első Interaktív Médiaművészeti Gyűjteményét alapító csapat tagja. Ezt küvetően több évi kutatói tanulmány következett a Siegen Egyetem DFG kutatói csoportjában (Hybrid Culture) és a Kölni KHM Médiaművészeti Akadémiáján (Virtual Museum), amit egy PhD fokozat megszerzése zárt a Karsruhei Technológiai Intézetének művészet és filozófia szakán.

Számos előadói és szerzői projekt következett, amíg megalapította a M.A.C. mediARTconsulting céget, ahol mégtöbb kulturális projekt és kiállítás válhatott valóra és emelte be a gazdasági világba, a müncheni Vállalati Akadémián szerzett kulturális menedzsment ismereteire hagyatkozva.

Később művészként kezdett tevékenykedni első kiállításán, hogy megmutassa saját művészetét egy szélesebb közönség számára Németországban, Ausztriában, és az internet segítségével egész Európának. Egyik számítógépes grafikai munkája része a leghíresebb európai digitális művészeti adatbázisnak Olaszországban. Művészete az applikációk egyedülálló használatán alapszik, egy matematikai egyenletet követve, minden virtuális kreáció végtelen számú lehetőségével, kifejezve azzal, hogy a számítógépes grafikájához az „n+1” formulát rendeli hozzá. A virtuális tér felfedezésével számos külső és belső szféra különíthető el és rögzíthető a grafikai nyomataiban és sorozatgyártásaiban.

 

Absztrakt

Felfogások a meghatározhatatlanság és fluiditás terén a digitális világon belül

A médiaművészet több, mint 30 évnyi fesztiválokon való kiállítását érintő tapasztalatszerzés után végre beléphetett a megbecsülés színterére és biztos pozíciót szerzett a kortárs művészeti gyűjteményekben. De hogy lehet a technológia fejlődést és idő alapúságot kezelni, hogy a műtárgyak a jövő generációi számára is fennmaradjanak? Az előadás olyan általános dolgokra fog koncentrálni, mint a digitális művészeti sajátosságok, mert éppen ez az, ahol a „problémák” gyökereznek. Újra szembe kell néznünk azokkal, amik a digitális létezéshez és hanyatláshoz kapcsolódnak, mert a médiaműveknek ezek a fontos adalékai.

Az egyenletes fejlődésre és az exponenciálisan növekvő technológiára alapozva mindent újra meg kell kérdőjelezni, és bekategorizálni. A fokozott tudatosság, amivel az általában vett médiaműveket

kezeljük, és mindenek előtt, amit jelenleg is csinálunk, és amit lehetne tenni, majd megalapozza saját magát.

Következtetésképp a különálló aspektusokat, amik az archiválás és restaurálás munkálatait meghatározzák, szorgalmazni kel.. Ezek olyan kérdések, mint hogy MIÉRT (OKA) próbálunk megtartani ilyen fluid tartalmakat fluid média technológiával, az ilyen munkák ÉLETE/HALÁLA velejáróinak kérdése, és, hogy az EREDETISÉG (AUTORITÁS) szempontjából mik ezek a művek, mi az AURA, ami velük jár, beleértve a NYÍLTSÁG/ ZÁRTSÁG, BEFOGADÓI KONTEXTUS, stb. kérdéseit is. Ezek az összetartó elemei annak, hogy MIT lehet tenni a megóvás érdekében. Mivel ez a kijelentés alapvetés, sok aspektus jól ismert lehet a szakmai hallgatóság számára. Viszont a megoldás keresésekor gyakran túl fókuszált a figyelem, ezért jó, ha kitágítjuk azt, és bevonunk alapvető forrásokat is.

Amikor a Sixtusi-kápolnát restaurálták, rengetek probléma vetődött fel általánosan és jogosan: amikor mindennel végeznek, amivel lehet, paradox módon több tényező fog örökre elveszni és a Sixtusi-kápolna erre kiváló példa. Amikor csak FORDÍTÁSOK, úgymond „változások” történnek az időben és térben, az újonnan keletkező és elveszett dolgok mind mellékhatások, és mindez potenciálisan hozzátartozik a munkához. Ezen változások története mutatja a munka lényegi részét. A végén az a kérdés, hogy mit jelent és mit kell tenni a médiaművészet további generációk számára való megőrzéséhez. Ha a médiaművészet egy olyan szenzációvá növi ki magát, amit a saját, elidegeníthetetlen valójában kell megőrizni, elsősorban az emlékezetnek és a bármilyen értelemben vett történelemnek kell hatalmas tárhelyeket létrehozni.