Dr. phil. Annette Hünnekens

Művész, kurátor, médiaművészet és digitális kultúra szakértő
mediARTconsulting, München (DE)

Életrajz

Kurátorként, művészettörténészként, oktatóként, előadóként és művészetelméleti íróként tevékenykedik a médiaművészet területén. Tervezőgrafikus, kultúraszervező, kommunikációs szakértő.

Bölcsészeti tanulmányokat folytatott a nyelv és interkulturális irodalomtudomány, a művészettörténet, a modern történelem, az oktatástudomány és fenomenológia területén a Fridericiana Karlsruhe Technikai Egyetemen (ma: KIT Karlsruhei Technológiai Intézet). Több évig a Photo Studio munkatársa volt. Videó és számítógépes animáció képzésen vett részt a Karlsruhei Művészeti és Média Központban (ZKM); elektronikus zenei tanfolyamon a Karlsruhei Zeneművészeti Egyetemen; médiaelméleti, filozófiai, esztétika és médiaművészeti órákat hallgatott a Design Egyetemen (HfG), Karlsruheban.

A ZKM első Interaktív Médiaművészeti Gyűjteményét alapító csapat tagja volt. Ezt követően kutatói tanulmányokat folytatott a Siegeni Egyetem DFG kutatói csoportjában (Hybrid Culture) és a Kölni KHM Médiaművészeti Akadémiáján (Virtual Museum), és megszerezte a művészetek és filozófia doktora címet a Karsruhei Technológiai Intézetben.

Számos előadói és szerzői projektet követően megalapította a M.A.C. mediARTconsulting céget, mely több kulturális projekt és kiállítás létrejöttét segítette a gazdasági világban, miután Annette elvégezte a kulturális menedzsment szakot a müncheni Vállalati Akadémián.

Később művészként kezdett tevékenykedni, első kiállításain egy szélesebb közönség előtt mutatta be művészetét Németországban, Ausztriában és az internet segítségével egész Európában. Egyik számítógépes grafikai konceptuális munkája bekerült a leghíresebb európai digitális művészeti adatbázisba Olaszországban. Művészete az applikációk egyedülálló használatán alapszik: minden virtuális kreáció végtelen számú lehetőségének matematikai módszerét követve számítógépes grafikájához hozzárendeli az „n+1” formulát. A virtuális tér felfedezésével számos külső és belső szféra különíthető el és rögzíthető grafikai nyomataiban és sorozatgyártásaiban.

 

Absztrakt

A meghatározhatatlanságról és a fluiditásról valott elképzelések a digitális világban

Több mint 30 évnyi, fesztiválokon rendezett kiállításokon szerzett tapasztalat után a médiaművészet végre megbecsülést és biztos pozíciót szerzett a kortárs művészeti gyűjteményekben. De hogyan lehet a technológiai fejlődést és az időalapúságot úgy kezelni, hogy a műtárgyak a következő generációk számára is fennmaradjanak? Az előadás olyan általános dolgokra koncentrál, mint a digitális művészet sajátosságai, mert éppen ebben gyökereznek a „problémák”. Újra szembe kell néznünk a digitális létezéshez és hanyatláshoz kapcsolódó alapvető kérdésekkel, mint a médiaművek meghatározó jellemzőivel.

Az egyenes fejlődésre és az exponenciálisan növekvő technológiára alapozva mindent újra meg kell kérdőjeleznünk és kategorizálnunk. Tudatosítanunk kell, általánosságban mit csinálunk, amikor médiaművészettel foglalkozunk, és mindenekelőtt azt, mi az, amit most teszünk, és amit tennünk kellene.

Következtetésképpen szorgalmazni kell az archiválás és restaurálás munkálatait meghatározó egyedi aspektusokat. Ezek olyan kérdések, mint: ilyen fluid tartalmakat MIÉRT (OK) fluid médiatechnológiával próbálunk megőrizni; az ilyen munkákban benne rejlő ÉLET/HALÁL kérdése; hogy az EREDETISÉG (SZERZŐSÉG) szempontjából mik ezek a művek, beleértve az AURA, a NYITOTTSÁG/ ZÁRTSÁG, BEFOGADÓI KONTEXTUS stb. kérdését is. Ezek határozzák meg azt, hogy MIT lehet tenni a megóvás érdekében. Mivel ez a kijelentés alapvetés, sok aspektus jól ismert lehet a szakmai hallgatóság számára. De mivel a megoldás keresésekor gyakran túl fókuszált a figyelem, hasznos lehet kitágítanunk és bevonnunk alapvető forrásokat.

Amikor a Sixtus-kápolnát restaurálták, számos probléma vetődött fel, jogosan: amikor mindent megtettek, amit lehet, paradox módon gyakran több dolog örökre elvész, amire a Sixtus-kápolna kiváló példa. Amikor csak FORDÍTÁSOK, úgymond „változások” történnek az időben és térben, az újonnan keletkező és elveszett dolgok mind mellékhatások, és mindez potenciálisan hozzátartozik a munkához. Ezen változások története mutatja legtisztábban a munka lényegét. A végén az a kérdés, hogy mit jelent és mit kell tenni a médiaművészet további generációk számára való megőrzéséhez. Ha a médiaművészet korunk olyan igaz jelenségévé növi ki magát, amelyet saját inherens valójában kell megőrizni, akkor mindenekelőtt az emlékezet és a történelem hatalmas tárhelyeit kell létrehozni.